2016. ápr 29.

5 figyelemreméltó klimaxos tünet

írta: Bársonysex
5 figyelemreméltó klimaxos tünet

Ötvenesek testi változásai és azok hatása a szexuális életre. 1. rész.

A 40-50 éves életkor az a vízválasztó, amikorra már nem csak a genetika, hanem az életmód is igen jelentősen ráírja magát az ember testére, szervezetére. Igaz a mondás, hogy 40 felett mindenki felelős az arcvonásaiért. Amíg egy harmincas még jó eséllyel tudja leplezni a helytelen táplálkozását, a gyakori hétvégi bulizásokat, iszogatást, a dohányzást, addig egy ötvenes ugyanezt már nagyon nehezen palástolja. Minden szál cigi szürkíti a bőrt, irritálja a légutakat, tüdőt, minden korty alkohol növeszti a májat, öli az agysejteket, minden át nem aludt éjszaka emeli a testsúlyt. (Ez irányú megfigyeléseimről másik posztban fogok írni.) A nélkülözés, a depriváltság, a bármilyen hiányszenvedés, legyen az étel, táplálék, megfelelő lakhatás, jó szó, szeretet, szex, megjelenik a testen. Egymás mellé állíthatnánk két 50-est, az egyik kinézhet 40-nek, a másik 60-nak, így emberöltőnyinek tűnne a különbség. Ha eddig nem, de ebben az életkorban már jelentkezhetnek azok a tünetek és betegségek, amelyekért minden civilizációs bűnt elkövetünk, úgy mint a mozgásszegénység, a túlzott szénhidrátbevitel, a lustaság, a stresszes életmód. Már fájhatnak az ízületek, izmok, megjelenthetnek szív- és érrendszeri problémák, a 2. típusú cukorbetegség, (ami a szövődményei miatt szintén érbetegségnek van titulálva), és előfordulhatnak a szexuális jellegű problémák is. Ma a női klimaxos tünetekről beszélek, hogy a következő bejegyzést a férfiak testi panaszainak tudjam szentelni.

sandrabullockmay09.jpg

50_eves_oreg.jpg

A klimaxban az a biztos, hogy minden változik. Átmeneti állapot a virágzás és (nem a hervadás, hanem) az érés között. Ez nagyon fontos szemléletbeli különbség, hiszen a menstruáció múlását nem tragédiaként kell megélni és öregedésként felfogni, hanem olyan áldott állapotnak, amikor szabadságot kap a női szervezet arra, hogy önmagára figyelhessen. Az igazi áldott állapot, a terhesség, már nem tud létrejönni, de ezzel a nő egy sor felelősségtől is mentesül.

A fogamzásgátlás kivételével minden nőgyógyászati probléma ugyanúgy felléphet, mint eddig, és csatlakozik hozzá a csökkent hormonhiány miatti tünetegyüttes: úgymint a hüvelyszárazság, a hőhullám, a hangulatingadozás és a csontritkulás veszélye.

Folyások, fertőzések hasonlóan, mint hamvas korban előfordulhatnak. Ezt okozhatják baktériumok és különböző gombák. A folyás jellegéről általában lehet következtetni a kórokozóra is, mert egy viszkető fehérfolyás gombás eredetű, míg a habos, zöldes, bűzös bakteriális. Antibiotikum szedése után szinte biztos a hüvelyben megjelenő, és kórosan elszaporodó gomba. Megbízható diagnózist laboratóriumban, mikroszkópos hüvelykenet-vizsgálatból lehet megállapítani. Mindkettőnek van gyógyszertárban szabadon megvásárolható hüvelykúpja, de nem írom le a nevüket.

Egy érdekesség: A magas vércukorszint jellemzően okoz nemi szervi viszketést mindkét nemben.

Klimax alatt a menstruáció rendszertelenül jelentkezik. Van, hogy 3 hónapra elmúlik, majd fél évig rendszeres, és fordítva. Kóbor peteérés előfordulhat, ezzel együtt a teherbeesés sem kizárt, de a valószínűsége sokkal kisebb, mint a klimax előtt. Ez évekig is eltarthat. Általában 45-55 év között szokott zajlani, de egyénileg nagy különbségek előfordulhatnak.

Amire különös gondot kell fordítani, az az erős, akár hetekre elhúzódó vérzés, és a szexuális aktus után jelentkező pecsételő, úgynevezett kontaktvérzés.

Az első a méh jóindulatú daganatának, a miómának, míg a második a méhszáj rosszindulatú daganatának, a méhszáj carcinomámak lehet a tünete. Mindkettővel azonnal orvoshoz kell fordulni!

Az évenkénti nőgyógyászati szűrővizsgálatokat egyébként sem szabad elhanyagolni, mert a petefészekből kiinduló cysták, daganatok sokkal később adnak tünetet, mint a méh elváltozásai. A 80-as években a Társadalom Biztosítás évente finanszírozta ezt a jellegű vizsgálatot, amit jelenleg csak kétévente. Akkor vezető helyen volt Magyarország a méhszájrák korai felismerésében. A szakmai ajánlás most is évenkénti alkalomra szól.

A nőgyógyászati szűrővizsgálat olyan komplex szűrés, amely magában foglalja a kikérdezést, a tapintásos hasi és hüvelyi vizsgálatot. Nagyítóval, úgynevezett kolposzkóppal végzett szűrést, amikor megnézi az orvos a méhszájat, az ott esetleges előforduló felszíni elváltozást. Cytológiai kenetet vesz le a méhszájról, hüvelyről, amelyet laboratóriumban sejttanászok nagyon aprólékosan megvizsgálnak. Végez hüvelyi ultrahangot, amellyel a petefészkeket nagyobb biztonsággal vizsgálja, mint a kezével történt tapintással. Valamint a nőgyógyászati rákszűrés befejezéseként, az emlők szemrevételezése és tapintása is megtörténik. 

A nemi szervek kívül-belül egyaránt változnak. Csökken a nagyajkak zsírtartalma, feszessége, színe, az izmok, izomszalagok tartása. Főleg többször szült nőknél előfordulhat köhögéskor, tüsszentéskor a vizelet elcseppenése, durvább formában az inkontinencia. Ha hüvelysérv az oka, műtéti megoldással javítható az állapot, de az intim torna is csodákat tud művelni. 

A hüvely szárazsága a vezető tünet klimaxban, amelyet ösztrogén tartalmú hüvelykrémmel vagy kúppal érdemes kezelni. A szájon át történő, hosszú ideig tartó hormonpótlásról megoszlanak a vélemények. Egyesek (főleg a gyógyszergyártók) szerint megelőzhető vele a hangulatingadozás, csökkenthető a hőhullám, kivédhető a melldaganat és a csontritkulás. Én ezeket fenntartással fogadom. Aminek el kell múlnia, az múljon el. A szervezetben semmi nincs véletlenül. Ha pár millió éve működik külső hormonpótlás nélkül a nő, akkor még ezután is fog. Szerintem inkább a hiányzó vitaminokat, ásványi anyagokat pótolja kintről, mint a hormonokat.

Élvezze az ötvenes nő a megnövekedett szabadidejét, amit magára tud fordítani. Sétáljon, sportoljon, olvasson, kertészkedjen, unokázzon, barátkozzon!  Ha van társa, szexeljen sokat és hatalmasakat, ha nincs, keressen, mert innentől övé a világ!

Puszi Brigi :)

Cikinek érzed, nem mered senkitől megkérdezni? Itt vagyok! Kérdezz bátran!

Nincs tabutéma, nincs rossz kérdés!

Csak egészséges emberi kíváncsiság van.

Jogod van megismerni az testedet, az érzéseidet, az egymásra gyakorolt hatásukat!

Fordulj hozzám bizalommal!

szexrolnyiltan KUKAC gmail PONT com

 

 

 

Szólj hozzá

klimax nőgyógyászati szűrő vizsgálat