2021. aug 08.

LMBTQ

írta: Bársonysex
LMBTQ

Nem akartam foglalkozni a témával, mert ma a csapból, és a plakátokról is ez folyik, így ha beleállok, akkor én is ugyanabból a kottából játszom, mint a zenekar jobb és bal oldala. De felháborít az a rengeteg indulat, mérhetetlen butaság, vagy inkább információhiány, amit a társadalomban, a mindennapokban, ezzel kapcsolatosan tapasztalok.

Tegnap az uszodában érdekes párbeszédnek voltam fültanúja, ami két korombéli, hatvanas pár, férfi tagjai közt zajlott. A 4 nagyszülő 6-8 éves unokáikkal voltak fürödni. A férfiak azt ecsetelték, hogy a gyerekeknek nyolcadikos korukra el kell dönteniük, fiúk lesznek-e vagy lányok.
Tették mindezt gunyorosan, flegmán, humorosnak képzelve magukat a sajátjaik előtt.
Lám -lám kikel a mag, ha megfelelő talajba van vetve, meg néha meg is locsolják.
Ezért egy kis magyarázat tőlem, aki nem vagyok tudós, vagy politikus, de igyekszem bárki számára, közérthetően elmagyarázni ennek az öt betűnek a jelentését.

Az LMBTQ egy mozaikszó a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer fogalmakból.

Ahhoz, hogy a fenti fogalmakat megértsük, a nemiség fogalmát is meg kell vizsgálni, érteni.

Az túlságosan egyszerű szemlélet, amikor egy emberről, a születése pillanatában a biológiai, külső testi jegyei alapján eldöntjük, hogy hímnemű vagy nőnemű, hisz az emberi létet, a homo sapienst is minimum 3 ismérv jellemzi a test, a lélek, és a szellem mentén. 

Eszerint minden emberi lénynek minimum 3, de inkább 4 neme van, valamint  ezek végtelen kombinációja egy testben és lélekben. 

  1. A biológiai nem, a külső nemi szervek alapján.
  2. Ösztön késztetés, hormonális nem.
  3. Lelki eredetű, amelyet lehetne a hormonális késztetéshez sorolni, ám mégis más.
  4. Társadalmi nem, a gender, ami egy olyan viselkedés mód, szerep, amit a többségi társadalom elvár, a bizonyos külső nemi jelleget magán viselő egyéntől.

Ez a négyféle attitűd átlagos, (direkt nem írom, hogy normális) esetben mind összecseng egymással. Belőlük lesz a többség, a heteroszexuális, a másodlagos nemi jellegét vállaló, nemi szerepébe szívesen beleálló ember. Megszületik például egy egészséges kislány, akinek a külső nemi szervei látszólag rendben vannak, ebből feltételezzük, hogy a belső is, hogy van méhe és petefészkei, amik a serdülőkor környékén, hormont termelve megteremtik a szaporodás képességét. 

Ezért ezt a kicsi lányt a társadalmi elvárások szerint, későbbi nőnek, anyának neveljük. Ugyanez a helyzet az egészséges külső nemi szervekkel született kisfiúkkal, akikből erős, határozott, védelmező férfit, apát nevel a család, a szociokulturális tér.

És azt kell, hogy mondjam, szerintem ez így van jól, hisz a hagyományokat, a nemi értékeket, az erkölcsi normákat ezzel tudja átadni a közösség. Ez adja meg az érzelmi stabilitást, a biztonságot, a célt, a valamihez való igazodást a felnövekvő gyereknek. Így adjuk át, tanítjuk meg a férfi, és a női szerepeket egyaránt. Ettől függetlenül lesznek mindig külsőleg, vagy természetre is férfias lányok, lányos fiúk.

Akkor történik meg a gikszer, amikor a fenti felsorolások valamelyike, a külső nemi jelleg, a belső, hormonális, vagy szellemi késztetés nem igazodik egymáshoz. 

Ennek egyik oka lehet biológiai. Például megvannak a külső, jellemző nemi  jegyek, de nem fejlődnek ki a hormont termelő belső szervek a petefészkek, vagy herék.

Ritkán, de előfordul, hogy már a külső biológiai nem is kétséges. Az a még ritkább, hogy ez már a születés pillanatában látszik. Ilyenkor mindkét nemre jellemző külső nemi szerv látható. Egyik általában fejlettebb, kifejezettebb, mint a másik.

Ők a hermafroditák, akik a görög mondavilág szereplői nevének összeolvadásából, Hermésztől és Afroditétól kapták a nevüket. Ők azok, akiknek sokáig, tulajdonképpen a születés pillanatában az orvostudomány választott nemet, aszerint, hogy melyik műtét tűnt egyszerűbben kivitelezhetőnek. De vannak helyek, ahol ma már megfigyel, kivár szülő, orvos és társadalom, így később, szakemberek segítségével az egyén dönt aszerint, hogy melyik nemhez valónak érzi magát. Ők vannak gender semlegesen anyakönyvezve.

A hermafroditákat ma már interszexuálisnak nevezik és keverik a  transsexuálisokkal, nemváltókkal, holott hatalmas a különbség köztük és a későbbi, “lelki” transsexuálisok között. A transoknak a testükkel látszólag minden rendben van, csak a belsőjük ágál a külső biológiai nemi jellegük ellen. Ők azt érzik, ellenkező nemű testbe születtek. A hermafroditák és a transsexuálisok “gyógyszere” is a műtéti és hormonális nem átalakítás. Számuk azonban annyira csekély, hogy teljesen érdemtelenül, sokszor hangulatkeltés szinten nyernek teret a hétköznapok kommunikációjában. Szerintem nem gondolkodik normális, higgadt fejjel az, aki elhiszi, van ember aki megcsonkítaná magát merő hóbortból, divatból.

Ehhez ajánlom megnézésre A Dán lány című filmet, amit nem linkelek, de több helyen is fenn van. Ha, kéri valaki privátban szívesen.

A leszbikus, meleg, egyszóval homoszexuális emberek a saját nemükhöz vonzódnak. Többnyire kizárólagosan. Ez nem betegség, külső, biológiai jegyei sokáig nincsenek, de a pubertásra a másodlagos nemi jelleg kialakulásának idejére, a fiatal viselkedésén, gesztusain, érdeklődésén láthatóvá válhat a hajlam. Ők, amennyiben tisztában vannak az érzéseikkel, családi és baráti közösségekben fel tudják vállalni, el tudják fogadni, fogadtatni magukat, akkor teljes, kiegyensúlyozott életet élhetnek azonos nemű társukkal.

A biszexuálisok szerintem sokkal nehezebb helyzetben vannak. Mivel a belső, fiatal énjük bizonytalan, hajlamosak lesznek a külső elvárásoknak megfelelni, hagyományos családmodellt követve “bujkálni”. Bíznak benne, hogy el tudják nyomni a homo énjüket, és a hagyományos szerepek kárpótolják majd a személyiségüket. 

A queer (érdekes) kifejezést a homoszexuálisok, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek, transzvesztiták összefoglaló megnevezéseként alkalmazzák.

A nemi identitás megtalálása a pubertás hatalmas bizonytalansága, feladata. Nem kevés családi titok, tabu, trauma kísérheti. Az sem biztos, hogy befejeződik a felnőttkor elejére.

A bujkálás az őszintétlenség viszont sosem szerencsés. Valahol, valamikor visszaüt. Lehet az csak egy deprimáltság érzés, egy frusztráció, de lehet attól sokkal több. 

Miért nem vállalja, vállalhatja magát mindenki ma Magyarországon, olyan nemi identitásúnak, amilyennek az Úr megteremtette? Bizonytalanság, félelem a megvetéstől, kiközösítéstől, az el nem fogadástól? Ez fontos kérdés, félek nincs is rá egyetemleges, mindenkire igaz válasz, csak egyéniek. De a múlt árnyai, a szülői elvárások, a megfelelni akarás kényszere, a buziverések, a gázkamrába küldések biztosan hozzájárulnak a nem minden alap nélküli félelemhez.

A szülők, pedagógusok, nevelők, környezet feladata a gyanújeleket figyelni, észrevenni, akár már az óvodában. Nem kell farkast kiáltani, vagy elkezdeni az “átnevelést, gyógyítást”, hanem fokozott figyelemmel, szeretettel, elfogadással, nyugtatással, védelemmel fordulni a felnövekvő fiatal felé. Merjen segítséget kérni, ha szüksége lesz rá, de ha nincs probléma tudata az identitása miatt, akkor hagyjuk őt békén! Fogadjuk el és szeressük önmagáért, úgy ahogy van!

Amit személy szerint borzasztó károsnak tartok, az a közbeszéd elszexualizálódása. A gyermekek fel és kihasználása egymással szemben álló politikai csoportok, érdekek által. 

A felvilágosítást propaganda tevékenységnek minősíteni, vagy a propagandát felvilágosítás köntösébe csomagolni, több mint aljasság! 

A szexusa, mindenkinek a magánügye. A világ, az ő saját világának a  legtermészetesebb dolga. Abban is hiszek, hogy a megfelelő információval, tudással rendelkező emberek zömének, nem okoz problémát az embertársainak az elfogadása. 

Ártó dolog valamilyen veleszületett tulajdonságot kriminalizálni és annak alapján egymásnak uszítani embercsoportokat.

Pont ugyanennyire ártalmasnak és provokatívnak tartom, mintegy a homoszexualitást a homlokukra tűzve a büszkeség felvonulást. Ha a homoszexualitás egy természetes, veleszületett állapot, miért kéne arra külön büszkének lenni? 

Mondjuk a békemenet pont ennyire értelmetlen, de lelke rajta a szervezőknek.

Az LMBTQ, tehát nem dicsőség, de nem is büntető kategória!

Nem összekeverendő a pedofiliával, a gonoszsággal, az erőszakossággal!

 

Szíveket, Keret, Szeretet, Szerető, Szerelmeseinek

Fotó: Pixabay HaticeErol 

Szólj hozzá

felvilágosítás propaganda LMBTQ